Betegként számos lelet, ambuláns lap, zárójelentés, orvosi feljegyzés kerül a kezünkbe. Megőrzésre, továbbításra bízzák ránk őket. Ki ne lenne kíváncsi a tartalmukra? Ám, laikusként többnyire csak elolvasni tudjuk ezeket, értelmezni egyre kevésbé. Ennél is nagyobb gondot okoz, ha a dokumentumot a beteg félreérti.

Gondban a betegek

Valljuk be, a legtöbb orvosnak nem a papírmunka az erőssége, ideje, energiája sincs rá. Az orvosi papírjainkat böngészve rövidítésekkel, kihagyásokkal, kódszerű számokkal, latin szakszavakkal és szakzsargonnal találkozhatunk. Mindez azonban óhatatlanul hiányérzetet, bizonytalanságot kelt a bennünk, akik arra vágyunk, hogy pontosan értsük, mi történik velünk, mi zajlik a szervezetünkben.

Manapság elsősorban az internet segítségével igyekszünk megfejteni leleteinket. Azonban a világhálón fellelhető bejegyzések nem mindegyike helytálló, hiszen nemcsak szakemberek, hanem bárki, laikusként is közzé teheti gondolatait, leírhatja saját esetét. Így nem biztos, hogy az ott talált információk valósak.

Hat tanács a betegdokumentáció olvasásához

Aki mégis úgy dönt, hogy szeretné elolvasni és értelmezni ezeket az orvosi anyagokat, tartsa a következőket a szeme előtt:

1. Vegyük figyelembe, hogy lehetnek benne pontatlanságok, esetleg kimaradhatnak szövegrészek. Az orvosok ugyanis többnyire kapkodnak, sietnek, és azok a dokumentumok, amiket a betegek kezébe adnak, általában csak irányadó, másodlagos jelentőségű dokumentumok. mégis is úgy érzi, valami olyan pontatlanságot tartalmaznak az iratok, melyek t nem felelnek meg a személyesen elmondottaknak, mindenképpen jelezze ezt a következő találkozáskor az orvosának, aki írta.

2.  Az orvosoknak természetesen nem feladatuk stilárisan vagy nyelvtanilag pontos írásművet alkotni, ezek csak rövid, lényegre törő, emlékeztető feljegyzések egy-egy orvos-beteg találkozás vagy diagnosztikai, esetleg terápiás eljárás, lépés dokumentálására. Az ambuláns lapok, zárójelentések az orvosok számára fontos emlékeztetők az eddig jelentkezett tünetekről, folyamatban lévő, korábbi kezelési eljárásokról, más egészségügyi szolgáltatók felé pedig a nélkülözhetetlen kommunikáció részei. A gyakran előforduló latin rövidítések is a szakmák ill. orvosok közötti kommunikáció részei. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy ne érezzük sértve magunkat, ha a dokumentációban személyes utalásokkal találkozunk. Ilyen például az elhízásra, az alkoholfogyasztásra, dohányzásra, idegállapotra (például depresszióra), vagy akár hiányos fogazatra stb. vonatkozó leírás. Ezeket írásban látni talán kínos, de a szervezet állapotának felméréséhez és a megfelelő terápia kiválasztásához szükséges tények.A legjobb tehát, ha valódi szakértő segítsége nélkül a laikus beteg meg sem nézi ezeket a dokumentumokat, ha pedig mégsem állja meg, erős fenntartással kezeli az első olvasat értelmezését. Ha valami aggasztja, a leghelyesebb, ha ismerősök, betegtársak és az internet faggatása helyett szakemberhez - elsősorban az esetet legjobban ismerő kezelőorvoshoz – fordulunk felvilágosításért. 

3. A legtöbb stresszt a betegeknek az okozza, amikor a laboratóriumi vagy radiológiai (röntgen, CT, MRI) vizsgálatok eredményeit olvassák. Pedig orvosi képzettség nélkül majdnem lehetetlen ezeket értelmezni. A laboratóriumi eredmények melletti referenciaértékek, + és – jelek persze irányadóak, de az eltérések valódi fontosságát, súlyát az aggódó betegek hajlamosak túlértékelni. A képalkotó diagnosztika kóros vizsgálati eredményei sem ritkák, de ezek nagy része is vonatkozhat ártalmatlan rendellenességekre, a szokásostól valamiben eltérő, ám panaszt, problémát nem okozó elváltozásokra. A speciális szakzsargon és szokatlan nyelvezet azonban esetleg ritka és halálos betegségek képzetét keltheti. Egy laikust például kirázza a hideg a „képlet” szó láttán, pedig az is ezerféle lehet a legártalmatlanabb zsírcsomótól vagy gyulladásos hegtől kezdve a magukban is sokféle daganatokig. Így az ilyen leletek értelmezésével jobb nem kísérletezni „házilag”, helyette tegye fel mielőbb az orvosának a felmerülő kérdéseket!

4. Vegyük figyelembe azt is, hogy az orvosi dokumentáción gyakran egész kórtörténetek, kórelőzmények szerepelnek, szerzőjük legtöbbször nem is egy, hanem több orvos, asszisztens, hiszen ahogy a terápia lépései zajlanak, az egyes teamek kiegészítik saját feljegyzéseikkel.

5. Tudnunk kell, hogy a legtöbb ilyen dokumentum nem is a betegnek szól, hanem pénzügyi, számlázási előírások kötelezik rá az egészségügyi szolgáltatókat, dolgozókat.

6. Az összefoglaló véleményben az orvosnak kötelessége röviden, érthetően tájékoztatni a páciensét a talált eltérésekről és azok javasolt kezeléséről és a további szükséges vizsgálatokról.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.