Útikalauz anatómiába

Nem csak az öreganyád térde kalácsa!

2015.02.10. 12:05

Fiataltól idősig, minden korosztályban előforduló panasz a térdfájdalom. Baleseti sérüléstől a megerőltetésen át a kopásig számos oka lehet. A megelőzés és a már kialakult probléma orvoslása mégis hasonló több probléma esetén is.

terd.jpg

 

Fiatalok jellemző térdproblémái

A térdfájdalmak nem csak a túlterhelés, időskori kopás, vagy különféle sérülések eredményeként jelentkezhetnek. Fejlődésben lévő gyerekeknél is igen gyakori a probléma, és többnyire a növekedéssel hozható kapcsolatba. Bár ez kezelést nem igényel, a vizsgálat mégis fontos, ugyanis egyéb ok is állhat a háttérben, például a lúdtalp, vagy a rossz szögben álló, úgynevezett X-, illetve O-láb. Az előbbi problémára gyógyír a betét, az utóbbiak nehezebben kezelhetők. Ha igen jelentős az eltérés az ideális állástól, műtéti korrekció is szükséges lehet.

Tizenéves korban, leginkább intenzív mozgás hatására szokott fény derülni arra is, ha valaki alkatilag hajlamos a térdkalácsficamra. A baj gyógytornával, súlyosabb esetben műtéttel orvosolható.

Az aktív életkorban lévőknél jelentkeznek leggyakrabban a térdet érintő, hirtelen túlerőltetés hatására fellépő fájdalmak és a különféle sportsérülések. A térdízületet mintegy kipárnázó, folyadékkal telt nyálkatömlő a túl sok térden végzett munka (például burkolók, vízvezetékszerelők stb.), erős ütés, fertőzés hatására is begyulladhat, megdagadhat, a hetekig komoly panaszokkal járó ún. bursitist, nyálkatömlő-gyulladást okozva. Hasonló tünetekkel jár a többnyire túlerőltetés által kiváltott íngyulladás. Ütés, csavarodás hatására porc- és szalagsérülés, szakadás is bekövetkezhet.

Sokasodó nehézségek

Ugyanezek a sérülések, bár ritkábban, de az idősebbeket is fenyegetik, például egy egyszerű megbotlást követő esés, vagy edzetlenül végzett nagyobb távú kerékpározás hatására.

Az immun problémákra visszavezethető rheumatoid arthritis 45-50 éves korra általában már felismerhető tüneteket produkál az érintetteknél. Ez a gyulladásos betegség nemcsak a térdben okoz elváltozásokat, hanem a többi ízületnél is.

A korban előrehaladva azonban újabb gondok is jelentkezhetnek.

A túlsúly világszerte népbetegség, és minden korosztályt érintő gond. Negyvenes-ötvenes éveire a legtöbb ember felszed némi fölösleget, még azok is, akik ifjabb éveikben vékonynak számítottak. A túlsúly pedig túlterhelést jelent a lábnak. Minél régebben cipel valaki fölös kilókat, annál komolyabb - sajnos nem ritkán visszafordíthatatlan - fájdalmas elváltozások jöhetnek létre a térdben. A porckopás (osteoarthritis) nemcsak a túlsúly, de a korábbi, rendszeres, túlzott igénybevétel, illetve az X-láb, a sok sérülés, idősödve „csak” az átlagos, mindennapi mozgás, vagy ezek közül több tényező együttes következménye is lehet. Nem csoda, hogy a térdfájdalmakat leggyakrabban ez a probléma okozza, és minél idősebb valaki, annál valószínűbb, hogy nála is jelentkezik.

Megelőzés, karbantartás

A térd különösen sérülékeny, és komoly igénybevételnek van kitéve. Ezért ajánlatos a „kedvében járni” a testsúly megfelelő keretek közt tartásával, és a térd valamint a comb izmainak erősítésével.

Természetesen, nemcsak a test saját súlya, hanem a rendszeresen emelt, hordozott terhek is károsan hatnak a térdre: a nagyobb összsúly, a nagyobb terhelés mindig nagyobb esély a porc kopására is. Látványos javulást eredményezhet csak néhány kilónyi terheléscsökkentés, így a fogyás is!

Sporthoz, a lábat igénybevevő munkához ajánlatos térdvédőt és rögzítőt hordani, melyek ütődésektől, ficamoktól kímélhetik meg az érzékeny ízületet.

A kíméletes, nem eltúlzott, de rendszeres mozgás edzi, erősíti az izmokat, így segít elkerülni a ficamokat, illetve elviselni az alkalmankénti nagyobb terhelést. A megfelelő bemelegítés és  az edzés végén a levezető nyújtás sose maradjon el!

 A már kialakult nem túl erős fájdalom is enyhíthető megfelelő, a térdet nem terhelő tornával. Különösen előnyös a vízben végzett mozgás, illetve a speciális gyógytorna. Sokat segíthet a fizikoterápiás kezelés is. Az egészséges életmód és megfelelő táplálkozás mint minden szinte minden egészségügyi probléma esetén, ezúttal is hasznos. Ha már kialakult a kopás, első lépésben a porcépítés a segítség, gyógyszer vagy injekció formájában. Súlyos esetben pedig a műtét a megoldás.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GöTi 2015.02.11. 08:33:37

Öt évvel ezelőtt recsegtek-ropogtak a térdeim, felébredtem a fájdalomra, már görbebotot is beszereztem...

Mostanra jelentős javulást értem el. Sokat segített a testsúly csökkentés (10, majd egy év után újabb 5 kg) és a fizikoterápiás kezelések (ezek közül a hévízi iszap pakolást nagyon hatékonynak éreztem). Fokozatosan növelve a terhelést, újra elkezdtem kerékpározni. A cikkben említett rögzítő helyett a szalagok edzésére, megerősítésére helyeztem a hangsúlyt. Amíg lehet, ezt tartom helyesebb iránynak. Komolytalannak gondoltam, egyszer viccből próbáltam ki a leg-trainer néven árusított, íves oldalazó mozgást biztosító eszközt - meglepően hasznosnak bizonyult a szalagok erősítésében. (Nem kapok százalékot a forgalmazóktól.)

Még egy dologra felhívnám a figyelmet: a térd ízület melegen tartása nagyon fontos! A térdünket nem fedi izomzat, védtelen, és a manapság viselt ruházatunk is úgy alakult kulturális hagyományok során, hogy egy réteg, a térdre ráfeszülő textil védene csupán. Ez télen igen kevés!

GöTi 2015.02.12. 09:21:37

@Robiekin: Gyorsan ítélsz! Én normál+ról soványra fogytam - összességében jobb így.

Akiknek tönkre mentek az ízületeik és még magas vérnyomásuk is van, ők nagyon nehezen adják le a kilóikat. Ne bántsd meg a beteg embereket.
süti beállítások módosítása