Útikalauz anatómiába

Pro és kontra a tejről

2014.08.26. 12:05

Nem is gondolnánk, hogy amikor a reggeli tejeskávénkat isszuk, vagy kakaót adunk a gyereknek, akkor éppen állást foglalunk az utóbbi évek egyik legkiélezettebb vitájában, amelybe az evolúciós kérdésektől a globális környezetszennyezésen át a hormonokig minden bele lett keverve!

tej.jpg

Mostanában az egészséggel foglalkozó internetes oldalak, közösségi portálok egyik legkedveltebb vitatémája a tej. Tudományosnak tűnő hírek, nagy leleplezések az egyik oldalon, ahol a tejfogyasztást okolják az elhízástól kezdve az emésztési gondokon át egészen a daganatos megbetegedésekig, és cáfolatok sora a másikon, nemcsak a tejtermelők, hanem dietetikusok és az orvosok részéről is, akik nagyon nem szeretnék, ha mindaz, amit az egészséges, kalciumban gazdag táplálkozás terén évtizedek alatt elértek, most füstbe menne a trendi hoaxok hatására. Nézzük az érveket és ellenérveket!

Emlősök és utódaik

A tejfogyasztást ellenzők visszatérő érve, hogy „ az emberen kívül egyetlen emlős sem issza meg más emlős tejét, és az elválasztás után, felnőttkorban semmilyen tejet nem tartalmaz a tápláléka". Túl azon, hogy ez egyszerűen nem igaz (gondoljunk csak az ember környezetében élő állatokra, vagy a fajok közti örökbe fogadásra), érvnek is elég gyenge, hiszen azért az ember ma már kicsit több, mint egy emlősállat, és az állatvilágból való kiemelkedését többek között épp annak köszönheti, amit másképp csinál, mint a többi emlős.  Ennél egy fokkal tudományosabbak azok az ellenérvek, melyek szerint a tej a növésben lévő állatkicsinyek speciális tápláléka, számukra megfelelő az összetétele, például többek között IGF, inzulinszerű növekedési hormont is tartalmaz, amely felnőttek számára már szükségtelen, sőt, káros. Az ezt hangoztatók nem veszik figyelembe, hogy az emberek étrendjében még jó néhány olyan táplálékot (magot, csírát, gyümölcsöt, ikrát, tojást, stb.) találhatunk, amely szintén egy életkezdő élőlény, növény vagy állat számára összeállított túlélőcsomag, tele a legegészségesebb tápanyagokkal, fehérjékkel, vitaminokkal, nyomelemekkel.

A szakértők szerint IGF növekedési hormont  valóban tartalmaz a tej, de ennek koncentrációja olyan csekély, hogy nincs az emberi szervezetre káros hatása. Tudjuk, hogy azok, akik gyermek- és fiatalkorukban megfelelő mennyiségben fogyasztottak tejet, tejterméket, erősebb testalkatúak lesznek, de nem dönthető el, hogy ez az IGF vagy egyszerűen az egészségesebb, fehérjében és kalciumban gazdagabb étrend hatása-e. A dietetikusok szerint a tejnek az az utolérhetetlen élettani értéke, hogy  az emberi szervezet ebből jut a legkönnyebben kalciumhoz, és ebben a könnyen és jól emészthető táplálékban a fehérje, a kalcium, a D-vitamin, a foszfor, a tejzsír és a tejcukor ideális arányban található meg együtt.

Méreg vagy étek?

A tejfogyasztás ellenzői érzékletes leírásokkal igyekeznek undort kelteni a tej iránt, mondván, hogy ez az állatok testnedve, amelyet szennyezett füvet legelő állatoktól, trágyával is teli, kórokozóktól hemzsegő üzemekben fejnek, és magában hordozza az állat minden lehetséges kórokozóját, a tébécé baktériumától a veszettségig, ha pedig az állatot ezek ellen kezelték, akkor a gyógyszer-származékokat. Ezzel szemben az állat-egészségügyi előírások, a tejtermelő nagyüzemek tisztasági követelményei  a fejéstől a csomagolásig rendkívül szigorúak, ráadásul világszerte közegészségügyi előírás a tej kötelező hőkezelése: nyers tej csak korlátozottan árusítható. A hőkezelésnek több fokozata van, ezek közül a különleges, legmagasabb hőfokon történő, ún. UHT- kezelésen átesett tejek nemcsak hónapokig eltarthatóak, de alaposan csírátlanítva is vannak, és egészségvédő, bioaktív anyagokat is tartalmaznak.

Okoz-e elhízást?

A tej ellen felmerült az a vád is, hogy elhízást okoz. Ez azonban nemcsak az elfogyasztott  tejtermék mennyiségétől, hanem annak zsírtartalmától is függ. A teljes tej, a zsírdús sajtok, a tejszín, a valódi, netán cukros tejszínhab nagyobb mennyiségben valóban nem fogyasztható büntetlenül. Ha azonban zsírszegény (1,5-ös) tejet, túrót, illetve kevésbé zsíros sajtokat illeszt az étrendjébe, az egy tápanyagokban gazdag,  energiát adó, akár fogyókúrás vagy szívvédő diéta alapja is lehet. 

Építi vagy rombolja a csontokat?

A tej legádázabb ellenzői szerint a tej kalciumtartalma nem érv a fogyasztása mellett, mivel szerintük többek közt épp a tejjel bevitt “savasító”, a “csontokat felemésztő” állati fehérje növeli meg a szervezet kalciumszükségletét. Helyette növényi eredetű kalciumbevitelt ajánlanak. Fontos kiemelni, hogy a tej savasító hatáséra nincs még tudományos bizonyíték, a dietetikusok többsége ezzel szemben azzal érvelnek, hogy a tej összetétele, például laktóztartalma elősegíti a kalcium felszívódását, így ez a legjobb és a legkönnyebben elérhető kalciumforrás.  A zöldségekben lévő kalcium nehezebben szívódik fel, egyéb összetevői, például az oxalátsav akadályozzák ezt. Egyébként is, sokkal nehezebb biztosítani a szükséges kalciumbevitelt például a legtöbb kalciumot tartalmazó petrezselyemzöldjéből, sóskából, parajból, káposztafélékből, brokkoliból, hüvelyesekből. Márpedig különösen gyermek- és fiatalkorban gondoskodni kell a csontok erősítéséről, hiszen a csontsűrűség körülbelül 25 éves korban eléri a maximumát, és utána már el is indul a lassú csontvesztés. Minél erősebb fiatalon a csont, annál kevésbé fog bekövetkezni a csontritkulás.

Az is kedvelt érve a tejelleneseknek, hogy azokban a fejlett, nyugati országokban, ahol sok tejet isznak, gyakoribb a csontritkulás, mint azokban, ahol kisebb a tejfogyasztás. A szakértők szerint viszont nincs bizonyított ok-okozati összefüggés: a fejlett társadalmak polgárainak mozgáshiányos életmódja, „csontvesztő” szokásai (magas foszfortartalmú ételek, italok fogyasztása, dohányzás, alkohol) és nem utolsósorban az ott magasabb elérhető életkor lehet a csontritkulásos esetek nagyobb aránya mögött.

Civilizációs betegségek oka?

Nincs arra sem cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a tejfogyasztás okozna vagy elősegítene olyan civilizációs betegségeket, mint a cukorbetegség, a szív- érrendszeri betegségek és a rák.  Sőt, kutatások kimutatták, hogy a tejtermékeket rendszeresen fogyasztók kevésbé vannak kitéve például a magas vérnyomás vagy a kettes típusú cukorbetegség  veszélyének. Egyes daganatos betegségek (például a vastagbélrák és az emlőrák) kockázatát kimutathatóan csökkenti a rendszeresen elfogyasztott, napi kb. félliternyi tej. Egyedül a prosztatarák esetében nem zárható ki még teljesen, hogy a napi 1,25 liternél több tej vagy annak megfelelő kalciumtartalmú tejtermék (pl. 140 gramm keménysajt) elfogyasztása növelheti a kockázatot. Nem találtak tudományosan alátámasztott kapcsolatot a tejivás és a cellulitos bőr, az akné kialakulása, az alvászavarok és a koncentrációs nehézségek között sem – hogy a legkülönbözőbb területeken előforduló felvetéseket említsük.

Minden életkorban előnyös

A táplálkozástudományi szakértők nem győzik hangsúlyozni a tej bizonyított előnyeit. Gazdag kalciumforrás, a csontok erősítője, a káliumtartalma csökkenti a vérnyomást, a benne lévő magnézium sokféle hatása között például szívizomerősítő, a szelén értisztító hatású,  csökkenti az érelmeszesedés és a rák kockázatát. Számos egészségvédő, bioaktív anyagot  tartalmaz. A tejfehérjék(kazein és savófehérje) immunerősítő hatásúak és hozzájárulnak az erek egészségéhez. A tejcukor a bélrendszerünkben élő, hasznos, a kórokozók elszaporodását akadályozó tejsavbaktériumok kizárólagos tápláléka. A tejzsírok bőven tartalmaznak omega-6 és omega-3 zsírsavakat és több, nagy fontosságú zsírban oldódó vitamint, így a növekedést serkentő, bőrregeneráló, a vérképződést segítő, antioxidáns hatású A-, E-, B2-, B5- és B12-vitamint. A tejzsír (vaj) öt összetevőjét (a linolsavat, a szfingomielint, a vajsavat, az éterlipideket, valamint a zsírban oldódó A-vitamint és elővitaminját, a Béta-karotint)hatékony rákellenes hatóanyagnak tartják.

Van, akiknek tényleg gondot okoz

Lehet, hogy a tej rossz hírét azok kezdték először költeni, akiknek emésztési vagy egyéb gondokat okozott. Leggyakoribb kellemetlenség (az európai lakosság 2–10 százalékát érinti) a tejcukor-érzékenység, a bélben lévő, cukorbontó (laktáz) enzimek hiánya, az úgynevezett laktóz intolerancia. A laktáztermelés (bár népcsoportonként és egyénenként is különböző mértékben) az életkor előrehaladtával egyébként is csökken. Az érintettek kis mennyiségű tej fogyasztását többnyire még jól tolerálják, akár észrevétlen is maradhat a laktáz hiánya, nagyobb mennyiség esetén azonban görcsöket, hasi fájdalmat, hasmenést, fejfájást tapasztalnak. Ez az állapot nem keverendő össze a tejallergiával, amikor az arra érzékenyekben a tehéntejben lévő fehérjék valamelyike, a laktalbumin vagy a kazein IgE típusú immunreakciót vált ki. A tejfehérje-intolerancia esetén bármilyen kis mennyiségű tej vagy tejtermék elfogyasztása után jelentkeznek a tünetek: hányinger, hányás, hasmenés, bőrkiütések, véres széklet, sőt, súlyos esetben akár anafilaxiás rohamot, gégeödémát is kiválthat. Tejfehérje-allergia esetén mindenféle tejtermék fogyasztása tilos.

Jelen állás szerint tehát - bár maga az orvosszakma is megosztott a kérdésben -, a tejjel szembeni ellenérvek többségét tudományos kutatások nem igazolják. Ez nem jelenti azt, hogy tejtermékek nélkül nem lehet változatos, egészséges az étrendünk. Annyi azonban feltétlenül javasolható, hogy aki lemond a tejfogyasztásról, annak tudatosan kell törekedni arra, hogy a tejben található tápanyagokat és vitaminokat megfelelő mennyiségben pótolja!

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diszkriminans (törölt) 2014.08.27. 10:29:11

A mi családunkban mindenki sok tejet fogyaszt több generáció óta, és nem hogy csontritkulás, de csonttörés sem fordult elő, pedig azért akadtak bőven balesetek, ahol lehetett volna.

tobias2 2014.08.27. 10:47:13

Brit tudósok szerint a tejfehérje-allergia bikatejjel gyógyítható.

s 2014.08.27. 11:25:29

"Nézzük az érveket és ellenérveket!"
Nagyon szeretnél pártatlannak látszani, de te a magad részéről eldöntötted ezt a kérdést. Tej párti vagy, ami nem baj, csak éppen kilátszik. Nem az érveket és az ellenérveket összegzed, hanem érvelsz a meggyőződésed mellett. Hangsúlyozom, ez nem baj, csak mást mondtál az elején.

"Hogy az embergyerekeknek mekkora szüksége van a tejre, tejtermékekre, arra elég illusztráció az új menzarendelet előírása: a gyermekek számára a közétkeztetésben fejenként napi fél liter tejet vagy annak megfelelő tejterméket biztosítani kell."
Tehát ha hoznak egy rendeletet, akkor az azt demonstrálja, hogy a rendeletben foglalt ügy el van döntve, mégpedig a rendelet tartalmával megegyező módon. Olyan nincs is, hogy egy rendelet esetleg hibás lehet. Nem szeretném a rendeletekben hívők meggyőződését az indokoltnál nagyobb mértékben kikezdeni, de megosztok veletek egy történetet, ami talán illusztrálja, hogy egy rendelet léte még semmire nem bizonyíték - már azon kívül persze, hogy a rendeletet hatályba léptették.
Dr. Edwin J. Goodwin, az Indiana állambeli Solitude városka orvosa a pi értékét 3,2-nek javasolta. Törvényjavaslatot nyújtott be ebben az ügyben, amit a képviselőház 67 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül elfogadott. Ez nem volt túl régen, 1897-ben esett meg, Indiana államban. Ez azonban még nem volt elég a törvény bevezetéséhez, hiszen az amerikai törvényhozás kétkamarás rendszerében a képviselőháznak és a szenátusnak egyaránt meg kell szavaznia egy tervezetet, hogy abból törvény váljon. A 246. számú tervezet így eljutott a szenátorokig, ahol az előzetes bizottsági vizsgálat szintén elfogadásra javasolta azt. Egyedül az indianai német közösségben terjesztett Der Tägliche Telegraph című lap figyelmeztetett arra, hogy az évszázad hülyeségét készül elkövetni a törvényhozás, de úgy tűnt, ez sem lesz elég, a február 12-re kiírt szavazás előtt a szenátorok többsége támogatta a javaslatot. A szavazást egyébként bizonytalan időre elhalasztották, szerencsére.

Ennyit röviden a rendeletekről.

Hozzászólásom utolsó bekezdése Hanula Zsolt 2012. 03. 14. 17:55 közzétett írásából, melynek címe "Így írta át a matematikát Indiana" szó szerint átvett részeket tartalmaz. Nem kértem a szerző előzetes engedélyét, de talán elnézi nekem, ha felhasználtam az anyagot az igazság feltárása és az alapos gondolkozás elősegítése ügyében. Hanula Zsolt teljes cikke egyébként a következő hivatkozáson érhető el.
index.hu/tudomany/tortenelem/2012/03/14/igy_irta_at_a_matematikat_indiana/

2014.08.27. 11:28:27

Én puffadok a tejtől. Ugyanúgy a sajttól, joghurttól, kefirtől is. Szóval 2 hétben 1x eszem ilyesmit kis mennyiségben. Ha valaki tud jobb ötletet szóljon.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 11:58:57

"„ az emberen kívül egyetlen emlős sem issza meg más emlős tejét, és az elválasztás után, felnőttkorban semmilyen tejet nem tartalmaz a tápláléka". Túl azon, hogy ez egyszerűen nem igaz (gondoljunk csak az ember környezetében élő állatokra, vagy a fajok közti örökbe fogadásra), érvnek is elég gyenge, hiszen azért az ember ma már kicsit több, mint egy emlősállat, és az állatvilágból való kiemelkedését többek között épp annak köszönheti, amit másképp csinál, mint a többi emlős."

Igen. Az oroszlánok, a megfigyelések szerint az elejtett állatok beleit eszik meg először (onnan nyernek vitamint). Javaslom, hogy az ember is kövess ezt, ha már az állatok a példa.

Az meg, hogy a vadonban nem isznak a felnőtt állatok tejet, arra egyszerű a válasz: mert nincs rá lehetőségük. Honnan is juthatnának tejhez? ...

Az egyébként, hogy az emlősök nem isszák MÁS emlősök tejét ott is hibádzik, hogy pl. a tehén megissza a SAJÁT tejét!
Nyilván normál esetben nincs erre lehetősége - de ha odaadják neki, akkor megissza. Ez is ritkaság persze, mert nem azért fejjük ki a tehénből a tejet, hogy ő maga igya meg - de egyes vidékeken az ellés utáni 2-3 napban emberi fogyasztásra nem tartják alkalmasnak a tehén tejét, ilyenkor kifejik (amit a borjú meghagy), és odaadják az anyaállatnak, amelyik simán megissza... A saját tejét.

Itt jegyzem meg, hogy a macska, ellés után megeszi a saját méhlepényét.

Szóval hagyjuk már ezeket a "de az állatok se így csinálják"-dolgot...!
És olyanok beszéljenek az állatok viselkedéséről, akik láttak is már élő állatot életükben, nemcsak az ölebüket a városi lakásban...

Zsencike 2014.08.27. 12:07:39

Mindent látó szem:

Sajnálom, de el foglak keseríteni, valószínűleg laktóz intoleranciában szenvedsz. Nekem is ez van, egy gasztroenterológián u.n. hidrogén kilégzés mérésével tudják igazolni. Háziorvosnak elpanaszolod a tüneteidet, beutal az illetékes szakorvosiba és kiderül.
Jobb, ha teljesen elhagyod a tejtermékeket, vagy laktózmenteset vásárolsz belőlük, próbáld ki, lehet , nem fogsz puffadni. Az igazolt laktóz intoleranciásoknak némi adókedvezmény is jár, ha jól emlékszem. (én már nyugdíjas vagyok, nekem csak a szám járhat)

mhxmqz 2014.08.27. 12:12:22

Hű, ez nagyon egyoldalú és gyenge lett.
Az "orvosok" és a "kutatások" állnak szemben a "tej legádázabb ellenségeivel" ...aha, értem.

Az ilyen cikkek miatt egyre inkább érdekel a tejmentes életmód...jelenleg még iszok tejet, amúgy.

gombakomba 2014.08.27. 12:13:13

@Hoppácska: Megjegyzem, elég sok állat megeszi ellés után a méhlepényt. Növényevők is. Tengerimalacnál számtalanszor láttam.

Sword 2014.08.27. 12:15:02

Bizonyos népcsoportok meg sem tudják emészteni. Ettől még nem gondolnám károsnak, csak nem kéne rá tápanyag forrásként tekintenünk, mert igazából nincs benne semmi, szemben néhány tejtermékkel, amikben a tápanyagok (főleg a fehérje) sokkal koncentráltabb formában van jelen. Önmagában a tej szerintem csak egy élvezeti cikk, annak, aki szereti. Nem több.

gombakomba 2014.08.27. 12:15:06

Kedves posztoló, én nem kívánok sem a tej mellett, sem ellen állást foglalni, csak tanácsolnám, hogy tágítsd a nézőpontodat! A szemellenzősség leküzdése eddig még jobbára hsznára vált az embereknek.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 12:17:11

@gombakomba:
Tyű, pedig nekem is voltak tengerimalacaim, de ezt sose figyeltem :)

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 12:19:15

@Sword:
"nem kéne rá tápanyag forrásként tekintenünk, mert igazából nincs benne semmi"

Ha te mondod...

@mhxmqz:
"Az "orvosok" és a "kutatások" állnak szemben a "tej legádázabb ellenségeivel" ...aha, értem."

Ellenség??? Ezt hol írja a cikkíró?

mhxmqz 2014.08.27. 12:23:59

@Hoppácska: elnéztem mérgemben, bocs..tehát: cikk értelmezését soha nem látott mértékben befolyásoló félreolvasásásom megfejtése = "ellenzői" nem "ellenségei"

bahhh

gombakomba 2014.08.27. 12:25:30

@Sword: Nálad a pont.
Sokan beleesnek abba a hibába, hogy az "embert" mint fajt egy egységes genetikájú valaminek fogják fel. Ez egyáltalán nincs így. Az ember sok-sok populációból épül fel, bizony az is előfordul, hogy amúgy egészséges, de egymástól túlságosan eltérő genetikájú emberek szaporodni sem képesek egymással.
Vannak csoportok, akik sok-sok generáció óta vegetáriánusok, és köszönik, jól vannak, mások hús nélkül nem tudnak a számukra szükséges tápanyagokhoz jutni. Egyesek ezer évek óta isszák a tejet, és köszönik, jól vannak, más populációkban meg nem volt elterjedt, és nem tudja a szerveztük kezelni. Aztán hogy bonyolítsuk a dolgot, a "tej" sem egy egységes valami. Még két tehén teje is eltér egymástól, sőt, ugyanannak az állatnak a különböző körülmények között termelődő teje is. A tejivó maszáj nem biztos, hogy hosszútávon jól reagálna az európai tehenek tejére. Lehet, hogy semmi "komoly", csak egy kis puffadás, egy kis vakarózás.

diszkriminans (törölt) 2014.08.27. 12:27:21

@mindent látó szem:
A jobb ötlet nem fogyasztani tejterméket, mert enyhén laktóz érzékeny vagy.

mhxmqz 2014.08.27. 12:27:52

A tej (és hús) mint élvezeti cikk nagyon jó ötlet az újrakategorizálásra...teszik!

diszkriminans (törölt) 2014.08.27. 12:30:44

@Sword:
"csak nem kéne rá tápanyag forrásként tekintenünk, mert igazából nincs benne semmi, szemben néhány tejtermékkel, amikben a tápanyagok (főleg a fehérje) sokkal koncentráltabb formában van jelen."

Ez így ellentmondás, mert minden tejterméknek az alapanyaga a tej, tehát a tejtermékekben lévő fehérje is a tejből származik. Amit te akartál mondani az az, hogy a tej önmagában nem megfelelő arányokban tartalmazza a tápanyagokat. De ez nem is baj, mert nem csak tejet fogyasztunk.

gombakomba 2014.08.27. 12:31:42

@Hoppácska: Sok állat megissza a tejet felnőttként is, ha lehetősége van rá. De általában nem tesz jót nekik, különösen a más fajú állatok teje. Tehéntejtől macskának, (különösen a kismacskának) sünnek hasmenése lesz. Nem véletlen, hogy anyátlanul maradt kölyökállatoknak (már ha fontos az egészséges fejlődésük) tejpótlékként nem sima tejet, hanem fajspecifikus tápszert adnak.

Sword 2014.08.27. 12:34:00

@Hoppácska: Nem én mondom. Nézd meg egy akármilyen dobozos tej tápanyag összetételét és olvass bele a szakirodalomba, hogy fehérjéből és egyéb nyomelekből mennyi lenne ma, 2014-ben egy átlag felnőtt ember számára ajánlott napi mennyiség.
Tej: fehérje 2,8-3g/dl. Egy felnőtt embernek a legminimálisabb fehérjeszükséglete is 1g/testsúly kg, úgy, hogy nem végez tartósan megterhelő fizikai munkát. Lehet számolgatni akkor, hogy mégis mire elég 1 pohár tej... Kalciumról meg ne is beszéljünk. 100mg/dl. Ennek legalább a 10 szeresét illik naponta bevinni, de a fejlődő szervezetnek a 15-szöröse sem sok.

s 2014.08.27. 12:34:09

@gombakomba: "Az ember sok-sok populációból épül fel, bizony az is előfordul, hogy amúgy egészséges, de egymástól túlságosan eltérő genetikájú emberek szaporodni sem képesek egymással."
Bahhh . . . Az ember egységes faj. Annak az a definíciója, hogy létrehoz termékeny utódokat. Sőt, utódokat még két különböző faj is létre tud hozni, igaz, azok az utódok nem lesznek mindig termékenyek. Pl. Az öszvér, a háziszamár (Equus asinus) és a ló (Equus caballus) keresztezéséből származó hibrid. Az öszvér-csődör mindig terméketlen (steril), az öszvér-kanca azonban termékeny (fertilis), bár nagyon ritkán, de ló- vagy szamár-csődörtől megtermékenyülhet.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 12:38:18

@gombakomba:
"Sok állat megissza a tejet felnőttként is, ha lehetősége van rá."

Persze. De a legextrémebb példát hoztam, hogy a tehén a saját tejét is megissza.

"Tehéntejtől macskának, (különösen a kismacskának) sünnek hasmenése lesz."

Sünt még nem tartottam, úgyhogy arról nem nyilatkozom, de a kismacskának természetesen tehéntejet adunk, és soha nem lett tőle semmi baja.

Persze, most megint olyan dolog, hogy mit értesz azon, hogy a kismacskának hasmenése lesz a tejtől. Ha csak azt issza napokig? Lehet hogy akkor hasmenése lesz, de miért kellene napokig csak ezt ennie??? Úgy érted, hogy nem szopik, hanem tehéntejet próbálnak adni neki? Természetesen ez más tészta.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 12:40:48

@Sword:
"Tej: fehérje 2,8-3g/dl. Egy felnőtt embernek a legminimálisabb fehérjeszükséglete is 1g/testsúly kg, úgy, hogy nem végez tartósan megterhelő fizikai munkát. Lehet számolgatni akkor, hogy mégis mire elég 1 pohár tej... "

és?????
Ki mondta, hogy egy pohár tej elég lenne bármire is????

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2014.08.27. 12:43:31

@Sword: Te figyelj! Ne a dobozos tejet nézzed bakker! Az már szinte teljesen ki van herélve. A rendes tejet kellene nézned összetételileg.

Sword 2014.08.27. 12:44:01

A legtöbb macskának és kutyának is problémát okoz a tej megemésztése, ugyanis többségük nem termel laktáz enzimet, amivel a tejben lévő laktózt meg tudná emészteni. Simán átmegy rajtuk, majd a beleikben pangani kezd és hasmenést idéz elő.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 12:48:26

@Sword:

"A legtöbb macskának és kutyának is problémát okoz a tej megemésztése, ugyanis többségük "

Többségük???

Neked valami különleges fajmacskád lehet, valami újonnan kialakított szőrtelen macska, vagy pinkcsíkos perzsa...
De én amikor a macskáról beszélek, akkor a normál házimacskát értem.

gombakomba 2014.08.27. 12:49:24

@s: Tanulj még genetikát, rád fér.
Az evolúció nem fajok, hanem egyedek, sőt, még inkább csak egyedi genetikai örökítőanyagok versengése. Természetes következmény, hogy az ember (és bármely más faj) genetikailag nem teljesen egységes faj. Nem lehet az, mert akkor PONTOSAN UGYANÚGY kellene, hogy minden egyed kinézzen és működjön. Ergo mindenki pont ugyanolyan magas, ugyanolyan szemszínű, ugyanolyan nemű (!) stb. Bizonyos mértékű és jellegű genetikai eltérés az egyedek között a fajon belül elősegíti annak diverzitását, hosszú távon a faj fennmaradását, de vannak két egyed között olyan jellegű eltérések, amik lehetetlenné teszik az egymással való szaporodást, míg más, szintén a fajhoz tartozó egyedekkel kompatibilis az illető. Ez előfordul az embernél is, mint bármely más biológiai lénynél.

Sword 2014.08.27. 12:53:51

@Noname Cowboy: Frissen lefejt tejet biztos, hogy nem fogok inni, mert gusztustalannak tartom, (igaz, nem is kért erre senki). Ez ízlés kérdése. Másrészt egy zsíros tej táplálkozási szempontból semmivel nem jobb, mint egy zsírszegény.

@Hoppácska: Ki fogja literszámra önteni magába? Na mindegy. Hitvitába nem megyek bele, én egyszerűen butaságnak tartom. Tejterméket fogyasztok, mert vagy élvezeti értéke van: pl.: egy finom sajt; vagy éppen jó az emésztésemnek: kefír, de tejet max. a kávémba teszek. Nem érzem, hogy bármit vesztenék vele.
Kicsit olyan ez, mintha sörtől szeretnék berúgni, abból is a vizezettől. :)

Sword 2014.08.27. 13:01:05

@Hoppácska:
www.jobaratalapitvany.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6&Itemid=8

"A kiscicákat nyolchetes korukban kell szilárd táplálékra szoktatni.Innentől nincs szükségük tejre.A hagyományos tehéntejben található laktóz, azaz tejcukor a macskák nagy része számára nem emészthető igy hasmenést okoz."

Szinte mindenhol hasonlókat írnak, az állatorvos is említette nekünk többször és ő is hozzátette, hogy nem minden macskára igaz.
Egyébként jó példa erre az Ázsiai lakosság: A felnőtt lakosság 90%-ka szintén nem tudja megemészteni a tejcukrot.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2014.08.27. 13:01:55

@Sword: Nem kell egyből. De hidd el teljesen más. Sokkal intenzívebb. Persze érdemes előtte felforralni.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 13:03:00

@Sword:
"Ki fogja literszámra önteni magába?"

????? basszus miről beszélsz??? Miért kellene literszám ...???????

Ha azt hallod, hogy a spenótban vas van, akkor te egyfolytában spenótot és CSAK spenótot eszel, mert kell a vas????

Itt senki nem mondta, hogy CSAK tejet kéne inni. Senki nem mondta, hogy "igyunk tejet, és akkor biztosítva van a fehérjepótlásunk egész napra"...

"Hitvitába nem megyek bele, én egyszerűen butaságnak tartom."

Mégis benne vagy. És az, hogy ebből "hitvita" lett, rajtad is múlt.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.08.27. 13:10:05

@Sword:

Belenéztem a linkedbe. Itt elröhögtem magam:
"soha ne adjunk a macskának csontot"
Elmennek ezek a büdös.... ba!

A normál falusi macska mindig is evett csontot. Sőt még egeret is, amelyben szintén van csont többek között.
Dehát mostanság még a kutyáknak se lehet adni csontot...

"az állatorvos is említette nekünk többször"
És te elhiszed a kis állatorvosodnak.

Akkor azt, hogy "a tej hasznos az embereknek" miért nem hiszed el? Ezt is orvosok mondják!!!! :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Ahogy mondtad: hitvita. De részedről.

Sword 2014.08.27. 13:15:11

@Hoppácska: Nem, ez nem hit. Én soroltam érveket, amik alapján én nem tartom szükséges dolognak. Leírtam, hogy, aki szereti igya. Nem hülyézek le senkit, aki így tesz. Az ő dolga. Ártani nem árt vele, csak ne ringassa magát abba a tévhitbe, hogy "nem volt időm rendesen ebédelni, gyorsan leverek egy fél liter tejet és megvan oldva". Csak magát csapja be vele. Egyébként meg főz belőle kakaót, vagy csinál belőle valami desszertet az megint más téma, mert az csak élvezeti termék. Részemről ennyi.

s 2014.08.27. 13:23:21

@gombakomba: "Az evolúció nem fajok, hanem egyedek, sőt, még inkább csak egyedi genetikai örökítőanyagok versengése."
Nem teljesen ez a helyzet. Az örökítőanyag nem versenyez. Csak a fenotípus versenyez, amiben persze a gének is benne vannak, de nem csak azok, hanem legfontosabbként a környezeti feltételek. Ezen túlmenően az egyének halandóbbak, mint maga a faj, amely képes alakulni, extrém esetben másik fajjá is átalakul. Tehát lehet beszélni egyedek életképességéről és egy magasabb szinten a faj életképességéről, ami ettől nem teljesen független.

"Természetes következmény, hogy az ember (és bármely más faj) genetikailag nem teljesen egységes faj."
Az egységes faj nem azt jelenti, hogy az egyedek génállománya bázispárról bázispárra megegyezik, ezt én sem állítottam. Ezt rosszul gondolod. Később már helyesen azt írod, hogy "Bizonyos mértékű és jellegű genetikai eltérés az egyedek között a fajon belül".

"vannak két egyed között olyan jellegű eltérések, amik lehetetlenné teszik az egymással való szaporodást"
Egy fajon belül biztosan nem. A faj fogalma egy önkényes, de azért pontos definíció.
A fajt olyan ténylegesen vagy potenciálisan egymással ivarosan szaporodni képes egyedekből álló populációk alkotják, melyek más hasonló csoportoktól a szaporodás szempontjából elkülönülnek.

" Ez előfordul az embernél is, mint bármely más biológiai lénynél."
Közel 7 milliárdan, talán többen is élünk a Földön emberek. Nem hiszem, hogy erre példát tudnál mondani, leszámítva a meddőség különféle eseteit.

Sword 2014.08.27. 13:24:34

Idős kutyának sem kéne csontot adni. Ugyanúgy nem alkalmas rá a foga, mint egy idős embernek és az ürítés is megterhelő lehet számára. Mi is akkor hagytunk fel vele, maikor láttuk, hogy utána csak szenved tőle szerencsétlen kutya, szóval ez részben tapasztalat is.

OFF
Pont elhiszem az állatorvosomnak, mert jól ismerem a hozzáállását mind az állatokhoz, mind a gazdáikhoz. Állatbarátként ráadásul én is utána járok ezeknek a dolgoknak. Nem, nemcsak az interneten. Kiolvastam pár kutyás könyvet is.
Azt meg, hogy régen mi volt azt hagyjuk. Most is látok ilyen embereket. Az egyik szomszédom is pár éve még a napon megbüdösödött babfőzeléket is a kutya elé b..ta a lábosból, aztán hagy egye. Falun sajnos elég osk helyen van hasonló. Némelyik ember zat sem tudja hány kutyája/macskája van, csak szaporodnak orrba szájba, aztán ha nem kell az új alom, akkor fogják és vízbe fojtják őket. Igen, ilyenre is tudok nem egy példát a környezetemből.

Croma Soma 2014.08.27. 13:33:45

Nem tudok olyan vizsgálatokról ahol megvizsgálták volna a tej inzulin anyagcserére gyakorolt hatását, így a metabolikus szindróma kifejlődését segítő hatását. Így a vita nehezen eldönthető.
Én inkább passzolom a tejet. :)

Macropus Rufus 2014.08.27. 13:45:48

"hiszen azért az ember ma már kicsit több, mint egy emlősállat,"
miért akkor micsoda? Emlős? Az. Az, hogy külön kasztba raktuk magunkat mint ember még nem jelent semmit, a főemlősök kategóriájába tartozunk.
Meg sem merem kérdezni, hogy a blogger tisztában van-e azzal, hogy miért lett emlős az emlős neve... :o

Macropus Rufus 2014.08.27. 13:48:58

amennyiben a tej alapvető táplálék lenne akkor a világ lakosságának a nagy része nem lenne lektóz érzékeny. Gy.k. szinte csak a fehér ember képes megemészteni a tejet. Ja és közüéünk is vannak laktóz érzékenyek. Mindamellett - sztem - egy pohár tej nem okozz semmilyen gondot. Bár az tény, hogy a mostanában kapható tejnek semmi köze sincs az őseink által ivott tejhez. ÉN még ittam olyan tejet, ami látott tehenet is. Érdekes íze volt az tény, de nem volt rossz. A mostaniak meg kb. a fehér vízzel azonosak. 3.5%??? Sráckoromban volt az 15 is vagy még több ami a tehénből kijött.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2014.08.27. 13:52:38

En specko allergias lettem a tejre, es pl. a fent felsorolt tunetek (hanyas, hasmenes, csalankiutes) mellett irtozatos rosszul leszek tole (levertseg, koncentracio teljes hianya, kronikus faradtsag), illetve eleg kemeny izuleti fajdalmak ami amugy viszonylag gyakran elofordul tejallergiasoknal. Ez meg nem jelenti azt hogy masnak is egeszsegtelen lenne a tej, viszont ami teny: tejet felnott korban nem szokas innia semmilyen fajnak, a laktaz (laktoz lebontasaert felelos enzim) is azert csokken az ido elorehaladtaval, mert a szervezet mar nem igenyli a tejet. A laktaz-perzisztencia (az hogy felnott korban is kepesek vagyunk megemeszteni a tejet) is egy mutacio eredmenye, ami az europai lakossagra igen jellemzo (Azsiaban tobbsegben vannak akik nem tudnak tejet fogyasztani), de igy is kb. 10 % van akinek nem kene (de nagyreszuk kulturalis okokbol akkor is issza ha utana folyton WC-re jar, mert egyszeruen errefele tejet iszunk / eszunk, kesz). Amire igazabol oda kene figyelni, hogyha tejtermek fogyasztasa utan barmilyen tuneteket eszlelunk, akkor be kene fejezni a fogyasztasat, ugyanis egy viszonylag "artatlan" laktoz-intolarencia is nagyon csunya dolgokat tud muvelni az ember belrendszerevel mondjuk 30 eves idotavban. Es bar nem mondom hogy a tej konkretan rettento karos volna az emberek nagy tobbsegenek, azt viszon hiszem hogy az utobbi szazadban eroltetett "eletado egeszeges termekhez" kb annyi koze van mint a light kolanak.

a klan 2014.08.27. 13:58:07

az emberen kivul egyetlen emlos sem eszik sult hust

Croma Soma 2014.08.27. 14:02:58

A Ca anyagcsere csak egy nagyon kis jelentőségű eleme a bélbe jutatott Ca mennyisége.

Fontosabb, hogy mennyi szívódik fel mennyi választódik ki.

A csontritkulás egy csont anyagcsere zavar, ami a legkevésbé a bélbe vitt Ca mennyiségén múlik. Ezt mutatja az is, hogy bővel lehetnek valakinek mészlerakódásai testszerte a beteg porózus csontjai mellett. :(

atoszp 2014.08.27. 14:04:57

részemről aki nem szeretne tejet inni az ne tegye, és ha nagyon ellene van azt sem kellene mindenfele terjeszteni meg butaságokat állítani róla, tény és való, hogy igenis vannak emberek akik nem tudják megemészteni a tej és tejtermékeket, ők akkor egyenek és igyanak laktózmenteset
én személy szerint nagyon szeretem a tejet különösen a házi tejet méghozzá forralatlanul, háztól vesszük a tejet, ott a tehénkék be vannak vizsgálva úgyhogy nó para, ha meg bolti tejet kell vennem akkor már csakis a magasabb zsírtartalmút
erre a kutyás macskás témára reagálva pedig: eddig nálunk például mindegyik megette/itta a tejet és semmi bajuk nincs, de azt megfigyeltük h a labrador nagyon szereti a rizset a chow chow meg a krumplit :)

Croma Soma 2014.08.27. 14:09:31

@atoszp: egyiknek se add egyiket se! :)))
Adj nekik húst, és belsőséget, illetve a növényevők beltartalmával kb. egyenértékű főtt zöldségeket. Már persze csak akkor, ha azt szeretnéd, hogy sokáig éljenek, és ne hízzanak el! :)

Croma Soma 2014.08.27. 14:12:24

Attól, hogy valami emészthető még nem biztos, hogy nem káros, mint hogy az sem föltétlenül baj, ha valami nem emészthető, lásd rostok... :))

labi 2014.08.27. 14:13:26

Ugye azért az minden tej-ellenzőnek megvan, hogy nem kötelező tejet inni. Tehát aki nem akar az nem iszik és kész, nem szorítanak pisztolyt a fejéhez, így nem sok teteje van vitatkozni róla.

Én speciel pont letojom mások étkezési szokásait.

malocz 2014.08.27. 14:13:47

+ 1 ellenérv:
A tej nem éppen a könnyű emészthetőségéről, és a gyors felszívódásáról híres. Hány filmben volt, hogy mérgezés esetén tejet iszik az áldozat... Ugyanis vékony réteget hoz létre a gyomorban, ami minden emésztését lelassítja egy ideig.

labi 2014.08.27. 14:15:05

Jah és jut eszembe, az emberen kívül egy emlős állat sem írogat a netre, így akinek ez érv, az tartsa hozzá magát. :)

diszkriminans (törölt) 2014.08.27. 14:15:29

@Macropus Rufus:
"Gy.k. szinte csak a fehér ember képes megemészteni a tejet."

Azért ennek nézz alaposabban utána, mert az afrikaiak jelentős része is meg tudja emészteni, Dél-Kelet-Ázsiában van a legkevesebb, ott 10% körül van.

Másrészt az, hogy a lakosság nagyobb része nem képes megemészteni, az nem érv a többi részére nézve, hogy akkor most megfelelő táplálék vagy nem.

@Sword:
Az alapérved, amely a tápanyag tartalmáról szólt, eleve a csúszós lejtő típusú érvelési hibára épül, de újra és újra előhozod, pedig semmi sem indokolja, hogy literszámra döntsék az emberek a tejet, ugyanazzal az érveddel pedig nagyon sok élelmiszerről bebizonyíthatnád, hogy nem jó, hiszen önmagában a legtöbb élelmiszerben nincsen minden, ami kell a szervezetednek.

taffer 2014.08.27. 14:22:36

"Tudományosnak tűnő hírek, nagy leleplezések az egyik oldalon, ahol a tejfogyasztást okolják az elhízástól kezdve az emésztési gondokon át egészen a daganatos megbetegedésekig, és cáfolatok sora a másikon, nemcsak a tejtermelők, hanem dietetikusok és az orvosok részéről is, akik nagyon nem szeretnék, ha mindaz, amit az egészséges, kalciumban gazdag táplálkozás terén évtizedek alatt elértek, most füstbe menne a trendi hoaxok hatására. Nézzük az érveket és ellenérveket!"

Érveket és ellenérveket ígérsz, de már a bevezetőben sem tudsz pártatlan maradni. Hogy várod, hogy bárkit is meggyőzhetsz a másik táborból, ha már a felvezetésben elintézed őket azzal, hogy csak trendi hoaxokat és tudományosnak tűnő szenzációkat követnek? A fejtegetés igazságtartalma ezek után tök irreleváns...

anatomia 2014.08.27. 14:41:06

@s: Kedves S!
Köszönjük a kiegészítést a menzarendelethez, valóban nem túl erős lábakon állt ez a mondatunk. :)

inkvisitor 2014.08.27. 14:42:41

@malocz: Vagy inkább nagyobb mennyiségű, könnyen elreagáltatható fehérje, és a méreg, Ami akkortájt gyakran csak élettel összeegyeztethetetlen anyag volt a tejjel reagált el, és nem a gyomor és bélfallal.

Kitinkutikula 2014.08.27. 15:47:14

@Croma Soma: A csontanyagcsere zavarait az alacsony D-vitamin szint és az elégtelen K2-vitamin bevitel okozza.
www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/14985/d-vitamin-hiany-a-tel-vegere
A D-vitamin többek között szabályozza a táplálékból a kalcium felszívását, ezért is érdemesebb inkább a megfelelő D-vitamin szintet elérni és sok zöldséget, (nem hüvelyest!) fogyasztani a külön kalcium tartalmú étrend-kiegészítők szedése helyett. A K2-vitaminnak pedig az a dolga, hogy a felvett kalciumot a megfelelő helyre építse be, azaz a csontokba, fogakba és ne az érfalakban, lágy-szövetekbe rakódjon le.
A lényege összefoglalva az, hogy ajánlott K2-vitamint szedni (napi, kb. minimum 100 mikrogramm-ot MK-7 formában ) a D-vitamin (napi 5.000-10.000 NE D3 mennyiséget) mellé.
Végezetül pedig a D-vitamin megfelelő hasznosulása mellé a magnéziumot is szükséges pótolni valami jól felszívódó magnéziumkészítmény formájában, pl.: magnézium-citrát
www.tenyek-tevhitek.hu/magnezium-fontossaga-d-vitaminhoz.htm
www.tenyek-tevhitek.hu/eletmento-k-vitamin.htm

Sword 2014.08.27. 16:20:12

@diszkriminans: Igen ám, csakhogy mindig azt nyomatták, hogy a tej a tökéletes élelmiszer, nélkülözhetetlen az egészséges élethez és baromi egészséges leszel, ha ezt iszod. Ha ez így lenne, akkor nem így nézne ki az összetétele. Ezzel szemben néhány gramm fehérjéért, meg némi kalciumért cserébe tele van cukorral és telített zsírral. Nem hiszem, hogy ez alapvetően hozzájárulna egy felnőtt emberi szervezet egészségéhez. Az érvelési hiba inkább ott keresendő, hogy azt mondja valaki: "Ezt kell inni, mert baromi egészséges és meghalsz nélküle". Aztán megjegyzem, hogy az a 3-5dl az édes kevés". Erre a válasz, hogy: "nem is annyit kell inni". Viszont, nem is kell literszám fogyasztani. Akkor most mi van? Ez egy nagyon túlmisztifikált dolog. Sokan úgy tekintenek erre a (mire is?), mint valami csodaszerre, amitől egészségesek lesznek. pedig semmivel nem több, mint egy lekvár, vagy szörp, vagy mit tudom én. Nem azt mondtam, hogy rosszat tesz magával, aki megiszik napi 1-2 pohárral, de ettől a mennyiségtől ne várjon már semmilyen csodát. Ha megeszel egy lekváros kenyeret az is jól esik, csak éppen ne akard bemagyarázni magadnak, hogy ezzel jót tettél magadnak az evés örömén kívül.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2014.08.27. 16:50:54

@Sword: Ez kb. a lenyege annak amit en is akartam mondani. A tej nem csodaszer, egy felnott ember eleteben az hogy megiszik par pohar tejet jobb esetbe se fog semmi pozitivumot hozni, a literszam ivas meg mar csak a cukor a zsir tartalom okan is karos.

Sárkány Péter 2014.08.27. 20:57:04

Elfogult cikk (a tej mellett), semmit sem ér hivatkozások nélkül... Nemsokára megírják majd az ellenkezőjét is. Egy biztos, nálunk a gyerek anyatejen kívül minimális, jellemzően természetesen laktózszegény sajtot kap max...

Nem kereste 2014.08.28. 11:39:23

Minden reggel friss kávé legyen, ez a lényeg.

Yumurdzsak 2014.08.28. 15:39:16

magyarországon 20-40% a laktózérzékenyek száma. akkor miért is eröltetjük rá a gyerekekre?

hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Laktoseintoleranz-1.svg

narmer 2014.08.29. 08:10:23

Mindenesetre a macskák csak az a nyukájuk tejét képesek meginni.Macskának tehéntejet adni nagy rizikó:hasmenés, hányás, úgyhogy ők csak speciális macskatejet isznak.

ironik 2014.08.30. 17:12:14

Ezt a cikket a tejipar rendelte meg tőled?

gombakomba 2015.01.22. 10:45:48

@s:
Kedves s, keress fel egy meddőségi klinikát, és kérdezz rá.
A párok kivizsgálásához hozzátartozik az is, hogy megnézik, összeférhető-e a genetikai állományuk, kettejüknek együtt lehet-e gyerekük. Nézz utána, meg fogsz lepődni, hogy szép számmal vannak olyanok, akiknek együtt nem lehet gyerekük, mással viszont igen. Nem meddők, de egymással összeférhetetlenek. Sőt, én személyesen is ismerek ilyen párt (már nincsenek együtt, és mára van gyerekük - mástól). Pedig ugyanaz a faj.
süti beállítások módosítása