Útikalauz anatómiába

Hogyan előzhetjük meg a síbalesteket?

2014.01.28. 13:39

Michael Schumacher balesete és a javában tartó síszezon ráirányította a figyelmet a téli sportsérülések megelőzésének fontosságára. Jó tudni, hogy szakszerű felkészüléssel, néhány fontos szabály betartásával és megfelelő felszereléssel jelentősen csökkenthető a balesetveszély.

jan29-1000.JPG

Hogyan készüljünk fel?

A síelés komoly fizikai igénybevételt jelent, főleg azok számára, akik évközben kevesebbet sportolnak és idejük javarészét irodában, ülőmunkával töltik. Nem elég tehát néhány nappal a sítúra előtt elkezdeni mozogni! Az optimális fizikai állóképesség elérése természetesen alapkövetelmény, de ezen kívül érdemes olyan készségeket is továbbfejlesztenünk (egyensúlyérzék, reakció-gyorsaság, koncentráció), melyek segítenek abban, hogy balesetmentesen érjünk haza a téli üdülésből. Ezekhez nem kell feltétlenül személyi edzőt fogadnunk: otthon, akár házimunka közben is gyakorolhatjuk pl. a fél-lábon állást, de a tánc is kiválóan fejleszti az egyensúly- és ritmusérzéket, csakúgy, mint a ping-pong, amellyel egyben figyelem-összpontosítási képességünket is javíthatjuk. Valószínűleg így sem fogjuk megúszni a kisebb–nagyobb borulásokat, de bizonyos fokig még az esés is tanulható, célszerű ezt is gyakorolni.

A sípályán

Ha már a sípályán vagyunk, fokozottan ügyeljünk a bemelegítésre. Ajánlott rövid, ritmikus nyújtógyakorlatokat végezni mielőtt leindulunk. Magától értetődik, hogy a tudásunknak és edzettségi állapotunknak megfelelő pályát válasszunk. A statisztikák szerint érdekes módon nem az első napokban történik a legtöbb baleset, hanem a 2-4. nap között, amikor már fáradtabbak vagyunk, gyakran izomlázzal, esetleg megfázással küszködünk. Érdemes ezért szünnapokat beiktatni, amikor inkább sétálunk, kirándulunk vagy szaunázunk.

Meglepően gyakran okoz balesetet, hogy sokan betegen síelnek, amit a nem megfelelő öltözék is előidézhet – ez megelőzhető, ha rétegesen öltözködünk. Sok problémát idéz elő az alkoholfogyasztás is, ami természetesen szigorúan tilos síeléskor, nemcsak azért, mert csökken a reakcióidő, hanem mert ezzel fordítottan arányosan nő az önbizalom is...

A sípályáknak megvannak a maguk írott és íratlan szabályai, ezeket mindenképpen tartsuk szem előtt. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) által meghatározott 10 magatartási szabály a lesiklópályákon törvényerejű előírásnak tekintendő.

Milyen a jó felszerelés?

A biztonság szempontjából rengeteg múlik a felszerelésünkön, melyet indulás előtt mindenképpen ellenőriztessünk szakemberrel.

Hagyományos sílécekkel történő lesiklás esetén a térdsérülések a leggyakoribbak, snowboard baleseteknél viszont kar- és gerincsérülések fordulnak elő inkább. Ma már nagyon jó minőségű védőfelszerelések (ún. protektorok) kaphatók, melyek a vállat, a térdet, a könyököt és a gerincet védik.

A legveszélyesebbek a fejet ill. a koponyát érő sérülések, ezért ma már sok helyen kötelező a sisak viselése. Ennek kiválasztására fordítsuk a lehető legnagyobb hangsúlyt, különösen gyermekek esetében.

A legfontosabb szempontok:

* a sisak jól illeszkedjen a fejre, különben nem sokat ér (érdemes a síszemüveggel együtt felpróbálni)
* fontos, hogy ne akadályozza a látást és a hallást
* figyelni kell a súlyra és a szellőzésre is
* ügyeljünk rá, hogy a pántokat kesztyűben is ki-és be lehessen kapcsolni
* 3-5 évente cseréljük le is, annyi idő alatt az UV-sugárzás károsítja a műanyagot
* baleset után mindenképpen cseréljük le, akkor is, ha nem látunk rajta sérülést
* a biciklisisak nem megfelelő síeléshez!
* ellenőrizzük a CE-jelzést, ez igazolja, hogy megfelel az európai szabványoknak

 A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása