Útikalauz anatómiába

Hány liter vér van bennünk?

2013.06.27. 11:00

Egy-egy durvább akciófilmet nézve néha elcsodálkozunk, hogy mennyi vér tud kifolyni egy-egy szereplőből. Meglepő módon, a képek nem állnak messze az igazságtól, hiszen tényleg elég sok vér csörgedezik ereinkben. De mennyi is valójában?

mennyiverunkvan2.jpg

Egy átlagos, egészséges felnőtt ember vérereiben mintegy 5-6 liternyi vér kering, amely a teljes testsúly 6-8 százalékát jelenti. Első hallásra ez nagy mennyiségnek tűnik, de ha jobban belegondolunk, ez nem is olyan sok: egy korábbi cikkünkben említettük, hogy vérereink össz-hossza – már amennyiben lenne lehetőség az egyes szakaszok egymás után történő kiterítésére – elérheti akár a 100.000 km-t, ami pedig 2,5-ször hosszabb, mintha körbejárnánk a Földet az Egyenlítő mentén. Egyszóval, ekkora „tárolóba” kell is ennyi vérmennyiség.

Arról nem is beszélve, hogy ahhoz, hogy szervezetünk minden egyes sejtje jóllakjon tápanyagokkal, valamint a működéséhez és fennmaradásához elegendő mennyiségű oxigént kapjon folyamatosan, szükség van erre a vérmennyiségre.

Elég csak abba belegondolni, milyen súlyos, nemritkán halálesethez is vezető folyamat indul el az úgynevezett shock-reakció kapcsán. Ilyenkor hirtelen nagyfokú aránytalanság alakul ki az érpálya befogadóképessége, s a benne keringő vérmennyiség között. Ezt okozhatja nagymértékű vérvesztés, vagy az, ha ereink hirtelen kitágulnak (pl. túlérzékenységi reakció során).

Ahhoz persze, hogy ezt a hatalmas vérmennyiséget fenn is tudjuk tartani, többek közt elengedhetetlen a megfelelő mértékű folyadékfogyasztás, keringetéséhez pedig egy egészséges, hatékony pumpa, a szívünk. Hiszen, ha szívünk működése bármilyen okból károsodik, előbb vagy utóbb, de egyszer mindenképpen zavart szenved vérünk átforgatása, s ez torlódáshoz-hiányhoz, ezeken keresztül pedig súlyos, vagy akár életveszélyes tünetekhez is vezethet.

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2013.06.28. 10:11:09

Sőt! Tarantino óta azt is tudjuk, hogy a vér a testünkben akkora nyomás alatt van, hogy ha megsebesítenek, a két méterre spriccelő vérrel akár egy falat is befesthetünk :)

Void Bunkoid 2013.06.28. 10:24:28

viszont azt elfelejtetik az akciófilm-látványtervezők, hogy már egy-másfél liter vér elvesztése igen durva életveszélyhez, sokkhoz, szívmegálláshoz vezethet, utána meg már nemigen van, ami kipumpálja a vért az illetőből. Tehát egy szakszerű hentesmunkával, felakasztva kivéreztetéssel ja, ki lehet csalogatni az öt litert egy emberből, bármiféle baleset vagy atrocitás esetén azért nem jön ki a harmada sem.

Void Bunkoid 2013.06.28. 10:32:19

@Fenimore: amúgy ezt a featuret Tarantino - mint általában, mert minden filmje gyakorlatilag régebbi kultfilmek megoldásaiból összerakott kollázs - szintén nyúlta, mégpedig a jóféle klasszik japán szamurájfilmekből, ott voltak először ilyen tűzoltócsőszerűen nagynyomással spriccelő vérszökőkutak :)

bonebear · http://cinca.blog.hu 2013.06.28. 10:37:30

És mennyi egy "egység" vér az egészségügyben, amikor valaki vért kap?

Elijah_Baley 2013.06.28. 10:45:49

sőt, továbbmegyek, az egész film szüzséje a nagyon régi cher dal szövegét másolja, ami amúgy a jobb érthetőség kedvéért a főcímzene is :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.06.28. 10:49:19

@Void Bunkoid: ott még most is spriccel a vér rendesen. :D

yes...questions 2013.06.28. 11:02:55

Az alábbi felvételen megfigyelhető a hihetetlen mennyiségű vér ami egy emberből képes kifolyni.

Figyelem nagyon sokkoló felvétel!
Leírás a linken található (angolul).

www.bestgore.com/suicide/budd-dwyer-suicide-video-footage/

SarahConnor 2013.06.28. 11:06:58

@Void Bunkoid: igen, tényleg :)

OFF: ennél szarabb kommentfelületet még életemben nem láttam, és az nálam nagy szó.

Asidotus 2013.06.28. 12:54:35

Én még olyat is hallottam, hogy a vérünk mennyisége nincs egyenes arányosságban az ember testtömegével.
Az én kilencven kilómhoz alig több vér tartozik, mint ami 45 kilós barátnőmben csordogál.

Nick Leeson 2013.06.28. 13:06:02

Ennek a cikknek semmi értelme. Kb. 3-4 adat van benne, ami bárkit is érdekelhet, műveltebbek ebből is már tudnak legalább 2-3-at...
Én pl. arra lettem volna kíváncsi, hogy pl. balesetkor, egy vértócsa sokkal ijesztőbb méretű, mint amennyi vér valójában elfolyt a tócsához. Magyarul a vér valahogy sokkal nagyobb ármérőjű tócsát képes csinálni, mint amit az ember hinne róla mennyiségileg...
Nem tudom ez igaz-e, de érdekelt volna.

Sadist 2013.06.28. 14:08:01

@Nűnű: Talán azért lehet, mert a testtömeg sincs egyenes arányban a térfogattal. Az izom sokkal sűrűbb, mint a zsír.

one armed scissor 2013.06.28. 14:50:12

Biológia órán gimnáziumban nekünk azt tanították, hogy a testsúlyodat megszorzod 0,08-dal,és annyi liter véred van. Ergo 50 kilós embernél 4 liter, 80 kilós embernél 6,4 liter stb.

anatomia 2013.08.22. 10:35:47

@one armed scissor: elég nehéz igazán pontos adatot számolni annak tekintetében, hogy milyen mennyiségű vér kering egy-egy személy ereiben. Kicsit elnagyolt a kérdező által biológia órán „tanult” mérési módszer is. Hiszen, ez a paraméterünk rengeteg tényezőtől függ, amit nem lehet sematikusan egy 0,08-as szorzóval „kihelyettesíteni”. Nem véletlen, hogy az orvostudományban is csak kerekített, becsült értékeket használnak. Létezik ugyan többféle eljárás, de mind csak közelíti a pontos értéket. Ezek közül talán a legelterjedtebb a Nadler-féle számítás, ami figyelembe veszi a nemet, a testsúlyt, és a testmagasságot is:
Ffi: (0,006012xTm3)/(14,6xTs)+604 Nő: (0,005835xTm3)/(15xTs)+183, ahol Tm a testmagasság fontban, Ts a testsúly inch-ben megadva

anatomia 2013.08.22. 10:36:58

@Nick Leeson: a vér, mint folyadék, azonnal szétterül a sík felületen. Piros színét a vörösvértestekben levő hemoglobin molekulák adják. És pont ez a piros szín az, ami miatt a „kicsi is soknak látszik”: egy csepp vér lecseppenve kb. 1 cm átmérőjű piros foltot képez a betonon. Gondoljunk bele, milyen látvány, amikor egy-egy súlyos baleset kapcsán 2-3 dl-t veszít el valaki a külvilág felé. Hasonló a helyzet a vérhányás kapcsán is, de ott „bonyolítja a helyzetet, hogy a hányadék a véren kívül nyálat, emésztőenzimet, esetleg ételmaradékot is tartalmaz, amelyeket azonban „ledominál” a piros/vörös szín. Nagyon sok esetben emiatt a kihányt vérmennyiséget többre becsülik, mint amennyi valójában távozik.
süti beállítások módosítása